2008. október 31., péntek

50. nap (péntek)

Ma vidámparkban voltunk Halloween alkalmából! Nem messze van a Walibi nevezetű vidámpark, ahova most Halloween akcióban lehet kedvezményes jegyet venni a vonatállomáson 26 Euroért, amiben a vonat is benne van. Hullámvasutaznuk, óriáskerekeztünk, szabadestünk, kalapáltunk, dodgemeztünk, ettünk, ittunk, jól mulattunk. Persze rengetegen voltak, mivel péntek, meg Halloween, meg akció, meg minden. És voltak, akik előre tolakodtak, emiatt lassan ment a sor, kb egy órát kellett mindenhol várni. Az idő sem volt túl jó, kicsit esett is, de azért élveztük. Viszont sajnos az emberek meglehetősen bunkók voltak. Csomó idióta fiatal volt, akik senkivel és semmivel sem törődtek. Nyilván mind bevándorlók sarjai, kicsit nyócker hangulat volt...

2008. október 30., csütörtök

49. nap (csütörtök)

Sokáig aludtunk, aztán elkerekeztünk Andival a campusra, mert el kellett intéznem egy kis papírmunkát. Körbesétáltunk a parkban, fotózkodtunk, meg ilyesmi. Megtapasztaltuk a ludak összehangolt támadási technikáját is amikor közeleb akartunk menni hozzájuk a réten keresztül. Vicces volt, ahogy 8-10 lúd széttárt szárnyakkal elkezdett rohanni felénk hangosan gágogva. Gyorsan visszavonultunk, nehogy vér follyon. :-) Később ugyanezt eljátszották egy kisgyerekes házaspárral is, de ők már rutionsak voltak és visszaverték a támadást. Utána már csak a kisgyereket kergették körbe-körbe az éhes jószágok. Betértünk a Carrefourba, ahol bevásároltunk a nagy hússütéshez. Voltunk edzeni is. Futással melegítettünk, aztán kondi.
1:25
1:30 (2:56)
1:29 (4:25)
1:29 (5:55)
1:27 (7:22)
Edzés után hatalmas rántotthús-sütést tartottunk a végtelen mennyiségű karajból meg tarjából, amit a szüleim hoztak múlt héten. Csináltunk hozzá rizst is, aminek eléggé istálló íze van. Először azt hittem, hogy a fűszerezés miatt, de nem. (Gyerekek, ne vegyetek Carrefour rízst!) Mindegy, finom volt. Utána közösen megnéztünk egy epizódot az új Knight Rider sorozatból. Most épp itt van Schulek-Tóthné Nagy Katalin (ITK-s ERASMUS koordinátor) és kedves családja, úgyhogy sokan vagyunk a koliban. Mivel a múltkor 900 Euro-val többet utalt át nekem az egyetem, vissza kellett utalnom, de Katalin volt olyan kedves és felajánlotta, hogy ha odaadom neki készpénzben, akkor otthon befizeti a kasszába. Ígyhát elszaladtam a bank automatához, és kivettem a pénzt és ezzel el is volt intézve a dolog. Így megúsztam az utalási költséget, és mindenki jól járt.

2008. október 29., szerda

48. nap (szerda)

Végre eljött a várva-várt nap!
Reggel suli, bevásárlás, meg ilyesmi. Utána gyorsan kitakarítottam a szobámat, meg egy mosást is bekapcsoltam. Rohantam az állomásra, mert még kellett vennem egy 10 alkalmas Go Pass-t 46 Euroért, ami olyan vonatbérlet, amire az utas írja rá, hogy honnan hova megy és egész Belgiumban érvényes, szóval elég kényelmes. Egyszerre több ember is használhatja, így számításaim szerint pont el fog fogyni, mire Andi hazamegy. A fapados járatok nem Brüsszelben, hanem Charleroi-ban érnek földet, ami 46 km légvonalban délre Brüsszeltől, és szerintem még nagy jóindulattal sem lehetne Brussels South Charleroi Airportnak nevezni. Leuvenből csak Brüsszelen keresztül lehet eljutni vonattal Charleroiba, ahonnan még egy 15 perces busz út vár a kedves utasra 2.50 Euroért. Mindennel együtt kb. két óra az út, ami azt jelenti, hogy a repülővel egyidőben kellett elindulnom. De kár volt sietnem. Már Brüsszelben vártam a csatlakozást, mikor Anditól jött az SMS, hogy legalább másfél órát késnek műszaki hiba miatt. Zorall! Még jó, hogy vittem egy kis sportpszichologia olvasni valót. (Kenneth Baum: The Mental Edge Jó könyv, ajánlom mindenkinek!) Szóval volt időm megcsodálni a repteret, de sajnos a gépeket pont nem lehettet látni az épülettől. Viszont volt egy szép műanyag ló, meg érdekes épület, meg minden. Ahogy teltek-múltak az órák, mindig egyre csúszott az érkezési idő a kivetítőn, így végül a tervezett 17:05-as érkezés helyett négy órával később, 20:50-kor szállt le a gép. Andi utólag elmesélte, hogy egy Londonba menő járatot töröltek, és azzal a géppel mentek, mivel az eredeti gépnek bekrepált a számítógépe. Meg erős szembeszél is volt, ami tovább lassította az utazást. De lényeg, hogy végre megérkezett! Hosszú út várt ránk hazafelé, ugyanis Brusszelben még vagy fél órát várni kellett a csatlakozásra. Kb 0:30-kor értünk haza a koliba.

2008. október 28., kedd

47. nap (kedd)

Este a Bálinték elhívtak valami vetélkedőre, amiről igazából nem tudtunk semmit, csak hogy valami sörcipelés lesz. A mestereséges intelligencia csoportnak szervezték, és mint kiderült nem a cipelés a lényeg, hanem az elfogysztás. A játék a következő: adott egy rekesz (24 üveg) ami 3 féle sörrel van megtöltve (Leffe, Jupiler, és Hoegaarden). Több csapat van, mindegyik 5-7 főből áll. Mindegyik csapat más irányba indul el az Oude Markt-on található Rector söröző elől. Minden kereszteződésnél a rekeszből bizonyos sorrendben meg kell inniuk egy sört, majd a sör típusának megfelelően jobbra, balra, vagy egyenesen kell továbbmenni. Ha minden jól megy, akkor a csapat pont visszaér a kiindulópontra, mire kiürül a rekesz. Az győz, aki nem téved el és elsőkéntér vissza. Persze csak a mi csapatunk vette komolyan a verseny részét, így mi lettünk az elsők 40 perces idővel, de induláskor a szervezők azt mondták, hogy kb. 1.5-2 óra lesz. :-) Én nem vettem részt a versenyben, csak fotóztam, meg beszélgettem, mivel előre kellett regisztrálni. (5 Euro/fő) Utána beültünk a Rectorba sörözni. (Ittam egy Stellát 1.40-ért.) Beszéltem Andival is, aki holnap repül ide! Juhé!

2008. október 26., vasárnap

45. nap (vasárnap)

Tegnapi biciklis akcióm miatt megint későn kerültem ágyba, de az időátállításnak köszönhetően délig aludva is összejött 10 óra alvás. :-) Reggelire/ebédre ettem egy jó adag oldalast. (Köszi Andi!) Blogot akartam írni, de helyette inkább kajakos vieókat nézegettem a youtube-on. :-) Csak úgy netezgettem, majd 5-kor ismét Brüsszel felé vettük az irányt, ugyanis ma magyar misét és 56-os megemlékezést tartottak a Saint Michael & Gudule katedrálisban. Nagyon szép gótikus templom. Az orgona kicsit vicces, úgy néz ki, mintha pillanatragasztóval biggyesztették volna fel a falra. Vele szemben pedig egy hatalmas fém kúp van vízszintesen felfüggesztve, melynek lyukas a csúcsa, és két egymás felé néző hangszóró lóg előtte. El nem tudom képzelni, hogy mire jó, mindenesetre elég érdekes. (lásd képek) Csaba autójával mentünk Pankával, Zsófival ott találkoztunk, így négyen képviseltük a Collegium Hungaricum-ot (+ a két atya). A misét Havas István kollégium igazgató és dr. Benyik György professzor úr (szintén a kollégiumunk lakója) mutatták be, de jelen volt a belgiumi magyar nagykövet is. Mise után közösen átvonultunk az ismeretlen katona emlékoszlopához, melyet a nagykövet ünnepélyesen megkoszorúzott, majd beszédet is mondott. Találkoztam Schulek-Tóthné Nagy Katalinnal is, aki az ERASMUS koordinátorunk az ITK-n, és aki a családjával együtt szerdán és csütörtökön a koleszban fog megszállni. Vacsi után beszéltem a családommal, akik épségben hazaértek, valamint Andival, aki nemsokára meglátogat. Jee! (Már csak 3-at kell aludni!) Ezután az elmúlt három nap eseményeit írogattam a blogra, illetve a HDR fotókkal szórakoztam, feltöltöttem őket a galériába.

2008. október 25., szombat

44. nap (szombat)

10:30 körül indultunk Brüsszelbe várostézni. A városközpontban parkoltunk egy földalatti parkolóházban, aminek az volt az érdekessége, hogy minden parkolhely fölött volt egy lámpa, ami zölden/pirosan világított attól függően, hogy állt-e alatta kocsi, így mikor az ember parkolóhelyet keres, nem kell minden soron végigmennie, hanem csak a plafonon lévő kis lámpákat kell figyelnie. A rendszer további előnye, hogy kijelzi, hogy melyik szinten hány szabad hely van. Nagyon ötletes! Sétáltunk egy kicsit a belvárosban, megnéztük a főteret, pisilő kisfiút, stb. Vettünk egy kis festményt, megsímogattuk a szerencseszobrot meg Bartók Bélát, megcsodáltuk a szombati vásárt, majd az Atomiuim felé vettük az irányt. Persze én már egyszer végigjártam ezt, de így tudtam kalauzolni a többieket. A végén természetesen ettünk gofrit is. :-) Leuvenbe visszaérvén bementünk a Carrefourba bevásárolni az otthoniaknak egy kics belga sört, persze közben a saját bevásárolni valómat is hozzácsaptam a kupachoz, így spóroltam egy kicsit. ;-) Ezután érzékeny búcsút vettünk egymástól, és kis családom 3 körül elindult vissza Magyarorszg felé. (Azért mentek ilyen korán, mert Németországban megállnak egy éjszkára, hogy tudjanak szaunázni meg úszni egyet. :-) ) Én bánatomat egy hatalmas magyar bacon-ös rántottával orvosoltam, majd - mivel a harmadik rész nincs meg - megnéztem a Die Hard 4-et. :-) A film valóságtól elrugaszkodott akciójelenetein felbuzdulva 0:40-kor magányos farkasként bicikliszerző portyára indultam a vasútállomás felé. Itt ugyanis az a szokás, hogy a tilosban parkoló bicajokat a rendőrök felcímkézik, hogy két héten belül vigyék el onnan, különben ők viszik el. Ezt kihasználva a lezáratlan, felcímkézett gépeket símán el lehet hozni. Pechemre kb. 8 címkéset láttam, de az is mind le volt zárva, így tettem egy nagyobb kört a városban, de nem találtam megfelelő gépet. Igazából egy versenycangára fáj a fogam, mióta a múltkor Jani egy fergeteges Peugeot gépet szerzett. (Biciklis részletek az ő blogjukon találhatók, lást link listát oldalt.) Minderre azért volt szükség, mert anyagfáradás miatt eltörött szegény egyetlen biciklim váza hátul a tengelynél, így eléggé életveszélyes vele a közlekedés.

2008. október 24., péntek

43. nap (péntek)

Reggel nagy nehezen 8 (!) körül felkeltem, hogy legyen időm kitakarítani a szobámat, mivel elvileg délelőtt érkezett volna a családom. Persze 10-kor írtak, hogy Würzburban aludtak és csak most indulnak, úgyhogy 3 körül lesznek itt. Hát ha ezt tudom előre, akkor ki tudtam volna aludni magam. Na mindegy. Lényeg, hogy fölporszívóztam, áthúztam az ágyamat, és még a csapot is kisuvickoltam vízkőoldóval! Ezután folytattam a Die Hard szériát a második epizóddal, melyben Bruce Willis egy repülőteret ment meg a terroristáktól. Persze pont a film közepénél értek ide, így azt félbehagytam. Jó volt újra látni kis családomat, hisz már 43 napja nem találkoztam velük. És ami a legjobb: hoztak 40 szelet fagyasztott karajt meg tarját, 3 csomag igazi magyar bacon szalonnát, szilvát, meg sajtot! Andi küldött finom zsírban lesütött oldalast, meg kakaós sütit is. :-) Szóval most egy ideig el vagyok látva finomságokkal. Miután becsekkoltak a Holiday Inn-be, ami két sarokra van a kolitól és nem is olyan drága, elkalauzoltam őket a campus felé, ahol megmutattam, hogy hol vannak óráim. Sajnos az idő eléggé esőre állt, de így is szép látvány volt a kastélypark. Megnéztük a belvárost is, majd betérünk egy hangulatos kis étterembe, ahol sok finomságot ettünk, és kipróbáltunk különféle belga söröket. Én Kastelbeer-t ittam, ami nagyon édes, nekem ízlett. Este filmet néztünk a hotelban, amiben az volt a csavar, hogy miután átsétáltam a gépemmel meg a filmekkel, akkor derült ki, hogy a szobában lévő TV-nek van VGA bemenete, így vissza kellett menni a monitor kábelért a koliba. A Bérgyilkos a szomszédom című akció-vígjátékot néztük. (A változatosság kedvéért Bruce Willis-szel.) Miután azajöttem, befejeztem a Die Hard 2-őt. :-)

2008. október 23., csütörtök

42. nap (csütörtök)

Reggel Multimedia Technology, aztán kaja, majd alvás tovább. Most, hogy elkezdtem viszinylag normálisan edzeni, már nem elég a 6 óra alvás... Délután elkezdetm a Die Hard sorozatot végignézni. Bruce Willis rulez! :-) Beszéltem Andival skypeon, aztán 21:30 körül lementem edzeni egyet. Most végre megint futottam egyet, közben nagyon szenvedtem, de a végén felszabaduló endorfin kárpótolt mindenért! Sikerült végigfutnom a 4 kilómétert, bár az átlagsebességem alapján csak egy 3100m-es Cooper jött volna ki, szemben a 3300-as csúcsommal. Az idők:
1:22
1:30 (2:52)
1:31 (4:23)
1:32 (5:56)
1:34 (7:30)
1:34 (9:04)
1:35 (10:39)
1:36 (12:16)
1:38 (13:54)
1:35 (15:29) (Elnézést azoktól, akit nem érdekel, de jelenleg ez a blog edzésnaplóként is funkcionál.) Utána még kondiztam egyet, elég jól ment. Most kicsit nagyobb súlyokkal csináltam. 23:30 körül értem haza, és egy gyors vacsi után elmentem a többiek után a "Back to the nineties partyba" de kb 100-an tolongtak a bejárat előtt, így inkább hazajöttem. A családom elvileg ma reggel indult útnak, hogy meglátogassanak, de nem tudom, hogy merre járnak. Írtam SMS-t, de semmi válasz. Azt mondták, hogy útközben megállnak valahol éjszakára.

2008. október 22., szerda

41. nap (szerda)

Végre megjött az ERASMUS ösztöndíjam! Már ideje volt... Viszont véletlenül kaptam egy 900 Eurós bonuszt is, amit majd vissza kell utalnom. Jeee! Szerintem ha nem szólok, a gazdasági osztályon csak hónapok múlva vették volna észre, hogy hiányzik a pénz. :-) Ennek örömére suli után elmentem bevásárloni, vettem ki készpénzt is az automatából. Megfogadtam, hogy ha megjön a pénz, elmegyek a McDonald's-ba ebédelni. Így is lett: ünnepélyesen elfogyasztottam egy BigMac menüt nagy krumplival, nagy kólával 6.40 Euróért. Délután aludtam egy kicsit, majd elmentem edzeni, de előzetes terveimmel szemben nem futottam, mivel a 24 órás futás miatt még nagy volt a felfordulás, inkább kondiztam, majd átmentem az uszodába kajakozni egyet. Vacsora után 23:45 körül ünnepélyesen felvontuk a magyar lobogót a kollégium erkélyén, és meghallagttuk/elénekeltük a magyar himnuszt is a járókelők szórakoztatására és az '56-os eseményerke emlékezve. Ha már úgyis kimentem fofózni az utcára, gondoltam készítek pár képet a könyvtár épületéről is. (Lásd képgaléria.) Közben Barbi és Csaba Józsival (a kolesz prefektusával) vacsoráztak, aki holnap hazautazik két hétre. (Goodbye Józsi party! Juhúú! :-) )

2008. október 21., kedd

40. nap (kedd)

Suli után megnéztem az Ocean's 11-et, ami szerintem baromi jó film. Este lementünk a sport centrumba, ahol 20:00-kor kezdődött a hagyományos 24 órás futóverseny. 15 csapat versenyez egymással (egyetemi karok, gimis csapatok, mozgássérültek, stb.), egy kb 500 méteres pályán kell futni körbe-körbe egy staféta bottal. Mindig egy ember fut egy csapatból, és bárki feliratkozhat egy körre. Az a csapat nyer, amelyik a legtöbb kört futja 24 óra alatt. Általában a mérnönök és a testnevelési kar csapata között dől el a verseny. Hatalmas tömeg volt (lásd képek), volt egy csomó sátor, ahol mindenféle cuccot lehetett venni, meg nyerni. Bálinték ki is használták ezt a remek lehetőséget, és Dr. Balázzsal szert tettek egy-egy fergeteges napszemüvegre, illetve hátizsákra. Ittunk finom forraltbort is. Miután hazaértünk, megnéztem az Ocean's 12-őt is. Az is jó film. :-)

2008. október 20., hétfő

39. nap (hétfő)

Megint hétfő... suli, vásárlás, stb. Ma volt gyakorlat digitális IC tervezésből. Egy indiai arc tartotta, és baromira hegyeznem kellett a fülem, hogy megértsem, amit mond. Elég durva akcentusa volt! A MOSFET-ek működési módjairól voltak számolási példák. Body effect, velocity saturation, meg minden finomság... Este voltam kondizni, utána pedig '56-os megemlékezést tartottunk a koliban Havas atyával. Megnéztük a Freedom's Fury - A szabadság vihara című dokumentumfilmet, amely a vizilabdások szempontjából mutatja be az eseményeket. Nekem tetszett. A többiek utána még megnézték a Vissza a jövőbe 2-őt, és amíg Janira vártak, aki éppen Skype-olt, Bálint egy végtelenül primitív flash-játékkal szórakoztatta a közönséget. :-)

2008. október 19., vasárnap

38. nap (vasárnap)

Ma már 10-kor felkeltem, kezdek visszarázódni a rendes kerékvégásba. :) Úgy érzem, hogy most már nagyjából kipihentem az elmúlt hetek nagy melózását, úgyhogy reggeli után leültem megírni a 25. nap óta elmaradt blog postokat. Feltöltöttem a képeket, meg a videót és szorgalmasan kommenteztem, helyszíneket bejelöltem, stb. Este elmentem edzeni egyet, és vérge rávettem magam, hogy fussak is bemelegítés képen. 10 kört akartam a 400-as pályán, de csak 5-öz volt lelki erőm. Az idők:
1:18
1:25 (2:43)
1:26 (4:10)
1:28 (5:58)
1:27 (7:05.86)
Nem olyan jó, de csak most kezdem a futásokat... A kondi jó volt.

2008. október 18., szombat

37. nap (szombat)

Nem állítottam be ébresztőt, mivel ki szerettem volna aludni magam, így 13:00-kor sikerült felébrednem. :-) Megreggeliztem, aztán végre elmentem fotózni egyet, mert ma végre sütött a nap! Már régóta terveztem, hogy kimegyek a kastélybarkba fotózni, mert tényleg nagyon szép. (lásd képek) Vannak kacsák/ludak, fű, fák, patak, bokrok, virágok, épületek meg minden. Ma még napsütés is volt. Egy ifjú párnak is épp szerencséje volt az idővel, mert épp akkor csinálták az esküvői fótkat. Kézből tartott HDR fotókat is csináltam, szerintem egész jók lettek. Utána beugrottam kondizni egy jót, ma nagyon jól ment. Hazamenés előtt még sétáltam egy kicsit a környéken, és állvánnyal fotózgattam. Mikor hazaértem, nagy sürgés-forgás fogadott a konyhában, ugyanis a lányok palacsintát készítettek! Közös mise után nekiláttunk a végtelen mennyiségű étel elpusztításának: volt hortobágyi húsos, túrós, lekváros, Spekuloos-os (híres, nagyon finom belga keksz, melyből van krém változat is), gundel, almás, pudingos-banános, egyszóval végtelen. Miután mindenki degeszre ette magát, megnéztük a többiek tengerparti kiruccanásának képeit, meg még egy pár egyéb képet is. (pl. a mai őszi képeimet) Utána megnéztük a Glass tiger (Üvegtirgis) című filmet, ami mindenki számára alapműveltség... És már 2-kor aludtam is!

2008. október 17., péntek

36. nap (péntek)

A tegnapi bejegyzésben írtam, hogy 8:30-kor feküdtem le. 15:30 körül ébredtem, gondoltam, hogy lemegyek edzeni, de nem volt hozzá lelki erőm. Úgy döntöttem, hogy pihenek és nem csinálok semmit. Ígyhát filmeket néztem: Különvélemény, egy epizód az új Knight Rider sorozatból a többiekkel, 8mm 2, és a Mad Max. Közben a többiek a felettem lévő szobában óriási Goodbye Tóny! partit csaptak, mivel kiderült, hogy mégssem jön az a bizonyos Sólyom Borbála, így az üres szobát ki kellett használni...

2008. október 16., csütörtök

35. nap (csütörtök)

Nem emlékszem pontosan, de valamikor délután keltem, hogy folytassam a munkát. Megírtam a műszerhez a használati utasítást, ami péntek reggel 8-ig tartott. Reggel írta Attila, hogy mégesem küldték ki a műszert Amerikába a versenyre bemutatni. Naggyszerű! Persze ez már kedden eldőlt, csak elfelejtettek szólni, hogy mégsem kell annyira hajtani a munkával. Na mindegy. Akkor most pihi.

2008. október 15., szerda

34. nap (szerda)

Voltam suliban és most volt az első olyan nap, amikor nem kellett küzdenem az elalvás ellen előadás alatt! :-) Utána szokás szerint a műszeren dolgoztam. Most éppen azon, hogy Bluetooth-on keresztül ki tudjam menteni belőle az éppen aktuális képernyőt. Ez a használati utasítás megírásához kell, hogy legyenk illusztrációk. Ezzel másnap 10-ig elszórakoztam, úgyhogy nem mentem be a 8:25-ös órámra. De közben elmentem kajak edzésre az uszodába. :-) Vittem fényképezőt is, hogy megmutassam nektek, hogy meg tudom csinálni az eszkimó fodulót! Sőt, még videó is van:

2008. október 14., kedd

33. nap (kedd)

Suliban majdnem elaludtam, elég fáradt vagyok. Hazafelé végre be udtam ugarni edzeni egyet, már kellett. Utána aludtam, aztán vásárolni voltam. Vettem egy tök frankó almaszeletelőt! (lásd képek) Kollégiumunkba elvileg holnap érkezik Sólyom Borbála, akit Solymos Tóny-nak neveztek el a srácok a világhírű magyar előadóművész után. Szóval egy előbulit rendeztek az ő tiszteletére kártyával, zenével, sörrel. Én csak egy vacsora erejéig csatlakoztam a társasághoz, mivel dolgoznom kellet. De eme különleges alkalomból ünnepélyesen elfogyasztottam az üveg Leffe-t amit Laki Andris, egyik csoporttársunk még nyáron rejtett el a kolesz pincéjében és egy sor rejtvényen keresztül találtuk meg. Izgis játék volt, köszönjük Andris! És egy kis csemege: Solymos Toni videó! :-)

2008. október 12., vasárnap

31-32. nap (vasárnap-hétfő)

Új egyéni csúcs: 35 óra programozás megállás nélkül!

Hát úgy kezdődött, hogy vasárnap reggel elmentem misére a nagytemplomba, utána ebéd. Beraktam egy mosást is. Délben leültem programozni, mivel elvileg kedden postára adnak egy pár műszert egy amerikai versenyre bemutatni és addigra el kel készülni a nagyjából végleges kóddal. Programozgattam, és repültek az órák... egyszercsak azt vettem észre, hogy hajnalodik, de gondoltam, mindjárt kész, nem megyek suliba, hanem alszom. Néha ettem egy csokit, de aztán reggeli és ebéd körül azért lementem és ettem valamit, aztán visszültem a gép elé. Mire elkészültem, már megint este volt (23:00 körül), de legaláb kész lett! Nem tudom, hogy hogy voltam képes koncentrálni ennyi ideig, dehát úgy látszik valamennyire igaz a mondás, miszerint a munka 90 százaléka az idő 10 százalékában készül el... Mindenesetre már nem voltam egészen megamnál a végére, full automatikusan ment minden. Már eleudni sem tudtam rendesen. :-) Pedig az alábbi ciklus nem szokott nálam esténként lefutni:

  while(!sleep)
      sheep++;

2008. október 11., szombat

30. nap (szombat)

Hát igen, már egy hónapja itt vagyunk! Annyi minden történt, hogy számomra többnek tűnik, de mindegy. Ma nem volt semmi különös, programoztam.

2008. október 8., szerda

27. nap

Nem történt semmikülönös eddig, csinálom a GPS kommunikációt/navigációt/megtett út számítást. Este voltam kajakozni!!! Még jó, hogy elhoztam otthonról a lapátomat :) Viccesek az eszkimó kajakok, alíg lehet be/ki szállni, mert olyan szűk a beülőjük. Egyenesen sem nagyon lehet velük menni, fordulni viszont annál inkább. Megtanultam az eszkimó fordulót! Vicces érzés a hajóban fejjel lefelé ülni, ráadásul az agyamba is jutott a klóros vízből bőven. :-)

2008. október 6., hétfő

Huszonötödik nap

Megint hétfő... DE most nem felejtettem el bemenni órára, viszont baromi álmos voltam. Suli után voltam bevásárolni, aztán aludtam még egy kicsit. Utána programozás, stb. stb. ... Még mindig nem ért ide az ERASMUS ösztöndíjam, ami kicsit problematikus, mert kb 3 Euro az össz pénzem idekinn, és ha lehet, nem szeretném használni az otthoni kártyám. Mindegy, remélem holnap már megérkezik. (Elvileg csütörtökön utalták.) Este voltam kondizni. Jó volt.

2008. október 5., vasárnap

Huszonnegyedik nap

Megint a szokásos módon indult a nap, programoztam és mostam is! Este elmentem edzeni, de most egy kicsit korábban, erre 18:30-kor jön az ember, hogy akkor most záróra. Hát, nem akartam vele kötözködni, hogy tegnap nekem azt mondták, hogy 7-kor zár az épület és 18:45-kor kell elhagyni a kondit... Na mindegy. A poén csak az volt, hogy a zuhanyzó zárva volt karbantartás miatt, de ki volt írva, hogy használjuk nyugodtan az uszodai zuhanyt. Mondanom sem kell, hogy az uszoda már zárva volt addigra... Az edzés így rövidre sikeredett, de legalább ki tudtam próbálni az esőkabátomat és az esőnadrágomat, mivel egész nap zuhogott az eső.

2008. október 4., szombat

Huszonharmadik nap

Megint sokáig aludtam, mert korán feküdtem le. Programoztam, aztán este 6 körül elmentem edzeni, de kiderült, hogy hétvégén csak 7-ig van nyitva az épület, úgyhogy sajna haza kelllett jönnöm. 8-kor közös mise volt a kolesz kápolnájában.

2008. október 3., péntek

Huszonkettedik nap

Hát, sokáig aludtam, és aztán programoztam, majd voltam bevásárolni is. Szerencsére péntek lévén, ma 21 óráig volt nyitva a bolt.

2008. október 2., csütörtök

Huszonegyedik nap

Voltam suliban, aztán egy kicsit muszáj voltam visszafeküdni aludni, mert nagyon kezdek átállni az éjszakai munkára, ami nem jó, mert nem tudok reggel felkelni. Délután voltunk squasholni, ami egy elég jó sport, sokat kell benne futni. Voltam egy pizzázóban és ettem pizzát. Finom volt. :-) Utána természetesen műszert fejlesztettem hajnalig.

2008. október 1., szerda

Huszadik nap

Voltam suliban. MEMS szenzor tervezést tanultam, ahol ma a különböző maratószrekről volt szó. Félelmetes, hogy a marási sebesség mennyire függ a szilícium kristály orientációjától! :-) Megvettem 5 Euróért a prof által összeállított, kb. 200 oldalas jegyzetet. Mellesleg ma is esik kb megállás nélkül, hol jobban, hol kevésbé. Eléggé csúsznak emiatt az utak, úgyhogy használom a bringás sisakomat, amit még 500 forintért vennem a madaras tescoban (Auchan). Elvileg valami EU-s szabványnak is megfelel, biztos jó... Ma ismét programoztam, meg lefoglaltam a szállásunkat Londonban. Este 20:30-tól kondiztam egyet, majd bekukkantottam az uszodába, ahol kajak edzés volt. Persze nem síkvizi versenyzés, hanem vadvízi és szlalom hajókban lehetett bohóckodni. Mindenképp ki fogom próbálni jövő héten! Szerencsére elhoztam a régi lapátomat otthonról, úgyhogy fogom tudni azt is használni. Néha még a helyi patakon is lehet nyomni a vadvízi illetve szlalom kajakozást. És ráadásul minden egyetem által szervezett sport program teljesen ingyenes! Este ellátam naposi teendőimet, majd bepótoltam a sok elmaradt blog post-ot, így most 1:40-kor már elég fáradt és álmos vagyok.