2008. október 26., vasárnap

45. nap (vasárnap)

Tegnapi biciklis akcióm miatt megint későn kerültem ágyba, de az időátállításnak köszönhetően délig aludva is összejött 10 óra alvás. :-) Reggelire/ebédre ettem egy jó adag oldalast. (Köszi Andi!) Blogot akartam írni, de helyette inkább kajakos vieókat nézegettem a youtube-on. :-) Csak úgy netezgettem, majd 5-kor ismét Brüsszel felé vettük az irányt, ugyanis ma magyar misét és 56-os megemlékezést tartottak a Saint Michael & Gudule katedrálisban. Nagyon szép gótikus templom. Az orgona kicsit vicces, úgy néz ki, mintha pillanatragasztóval biggyesztették volna fel a falra. Vele szemben pedig egy hatalmas fém kúp van vízszintesen felfüggesztve, melynek lyukas a csúcsa, és két egymás felé néző hangszóró lóg előtte. El nem tudom képzelni, hogy mire jó, mindenesetre elég érdekes. (lásd képek) Csaba autójával mentünk Pankával, Zsófival ott találkoztunk, így négyen képviseltük a Collegium Hungaricum-ot (+ a két atya). A misét Havas István kollégium igazgató és dr. Benyik György professzor úr (szintén a kollégiumunk lakója) mutatták be, de jelen volt a belgiumi magyar nagykövet is. Mise után közösen átvonultunk az ismeretlen katona emlékoszlopához, melyet a nagykövet ünnepélyesen megkoszorúzott, majd beszédet is mondott. Találkoztam Schulek-Tóthné Nagy Katalinnal is, aki az ERASMUS koordinátorunk az ITK-n, és aki a családjával együtt szerdán és csütörtökön a koleszban fog megszállni. Vacsi után beszéltem a családommal, akik épségben hazaértek, valamint Andival, aki nemsokára meglátogat. Jee! (Már csak 3-at kell aludni!) Ezután az elmúlt három nap eseményeit írogattam a blogra, illetve a HDR fotókkal szórakoztam, feltöltöttem őket a galériába.

Nincsenek megjegyzések: