2008. október 30., csütörtök

49. nap (csütörtök)

Sokáig aludtunk, aztán elkerekeztünk Andival a campusra, mert el kellett intéznem egy kis papírmunkát. Körbesétáltunk a parkban, fotózkodtunk, meg ilyesmi. Megtapasztaltuk a ludak összehangolt támadási technikáját is amikor közeleb akartunk menni hozzájuk a réten keresztül. Vicces volt, ahogy 8-10 lúd széttárt szárnyakkal elkezdett rohanni felénk hangosan gágogva. Gyorsan visszavonultunk, nehogy vér follyon. :-) Később ugyanezt eljátszották egy kisgyerekes házaspárral is, de ők már rutionsak voltak és visszaverték a támadást. Utána már csak a kisgyereket kergették körbe-körbe az éhes jószágok. Betértünk a Carrefourba, ahol bevásároltunk a nagy hússütéshez. Voltunk edzeni is. Futással melegítettünk, aztán kondi.
1:25
1:30 (2:56)
1:29 (4:25)
1:29 (5:55)
1:27 (7:22)
Edzés után hatalmas rántotthús-sütést tartottunk a végtelen mennyiségű karajból meg tarjából, amit a szüleim hoztak múlt héten. Csináltunk hozzá rizst is, aminek eléggé istálló íze van. Először azt hittem, hogy a fűszerezés miatt, de nem. (Gyerekek, ne vegyetek Carrefour rízst!) Mindegy, finom volt. Utána közösen megnéztünk egy epizódot az új Knight Rider sorozatból. Most épp itt van Schulek-Tóthné Nagy Katalin (ITK-s ERASMUS koordinátor) és kedves családja, úgyhogy sokan vagyunk a koliban. Mivel a múltkor 900 Euro-val többet utalt át nekem az egyetem, vissza kellett utalnom, de Katalin volt olyan kedves és felajánlotta, hogy ha odaadom neki készpénzben, akkor otthon befizeti a kasszába. Ígyhát elszaladtam a bank automatához, és kivettem a pénzt és ezzel el is volt intézve a dolog. Így megúsztam az utalási költséget, és mindenki jól járt.

Nincsenek megjegyzések: